Operakalauz

Tizenhat bemutató és 60 repertoárdarab szerepel a Magyar Állami Operaház 2018/19-es új évadának kínálatában – mondta el Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója március 22-én Budapesten.

Az Eiffel Műhelyházat 2019. január 27-én, Mozart születésnapján avatják fel, míg jövő év májusában a tervek szerint újranyithat a korszerűsített Andrássy úti dalszínház is – fűzte hozzá Ókovács Szilveszter az évadot beharangozó sajtótájékoztatón. Kiemelte: a Puccini Itáliája címet viselő új évadban egyedülálló módon az olasz szerző minden művét játszani fogják az Operaház újranyitásával egybeeső tematikus fesztiválon.

Először lesz látható az Opera műsorán Mozart A kairói lúd, avagy a rászedett vőlegény; Tóth Péter Tóték; Szálinger Balázs Krizantémok, avagy Liú halála; valamint Puccini A fecske című műve is. Emellett további nyolc opera- és négy balett bemutatóval készül az Operaház – hangsúlyozta. Az évadot az Énekkari Művészek Minifesztiválja színesíti, amelynek zárásaként napjaink vezető olasz tenorja, Vittorio Grigolo ad áriaestet, Magyarországon első alkalommal.

Az új évad az utazásról is szól, az Operaház felújítása miatt 90 magyarországi, határon túli magyarok lakta és külföldi városban, köztük a V4-es országok fővárosaiban, Puccini életének több fontos olaszországi helyszínén és a berlini Deutsche Operben is fellépnek a társulat művészei – mondta Ókovács Szilveszter.

Hozzátette: október 30. és november 11. között New Yorkban mutatkozik be az Operaház és a Magyar Nemzeti Balett. A Lincoln Center részét képező David H. Koch Theaterben hat opera- és balettest is vendégszerepel, köztük több az Egyesült Államokban először látható nagyszabású produkció, például Erkel Bánk bánja és Vajda János Mario és varázsló című műve is. Emellett az intézmény zenekara a Carnegie Hallban ad önálló hangversenyt.

A Bánk bán 2019. január 7. és 20. között a dél-koreai Teguba is ellátogat, míg augusztusban a Salome az opera cselekményének eredeti helyszínén, Jordániában, a Machaerus hegyén, Heródes Antipász egykori palotájának romjai között elevenedhet meg újra. Ókovács Szilveszter kitért arra is: új, országjáró turnésorozat keretében 2018 szeptembere és 2019 áprilisa között a Bohémélet, a Tosca és a Turandot koncertszerű előadásait is elviszik operajátszási hagyományokkal nem rendelkező magyarországi és határon túli magyarok lakta városokba.

A Gördülő Opera elnevezésű kezdeményezés folytatásaként 2018. augusztus 31. és szeptember 9. között nyolc székelyföldi városban mutatkozik be Donizetti Szerelemi bájital című vígoperája magyar nyelven, az előadás a tervek szerint 2019 augusztusában visszatér Erdélybe, de eljut a Partium és Bánát szórványban élő magyarságához is – tette hozzá.

Forrás: papageno.hu



Adatvédelmi szabályzat